Iszonyú fura -külsô szemlélônek vicces is- úgy lépkedni, hogy mindenmásodik, vagy harmadik lépésnél eltûnik az egyik lábam térdig a
hótakaróban. Nem baj, ez a kaland :) Elértem a helyet, ahol bíztatóan ráfújkált néha kb 20-25 kmh, sajnos a nullára :( Elôszedem az ernyôt, tekerem le a zsinórokat a szokásos nyakig a hóban járással, amikor egyszer csak elhúz elôttem egy kutyaszán!! :) ÚÚÚ, tényleg északon vagyok! :D Mire elôszerencsétlenkedtem a fényképezôt, már eléggé eltûnt. Kell egy fejkamera, most már biztos!

Felrántottam az ernyôt es jött a tiszta élvezet. A vigyorgós, önfeledt csúszás egy fantasztikus helyen. Nem érdekelt, hogy el-el gyengült a szél, nem érdekeltek a sziklák és a facsemeték, jópár laza takk után úgy döntöttem, hogy az elsô nap célja az lesz, hogy visszajussak a buszmegállóba az ernyôvel. Ehhez meg kellett kerülnöm egy kisebb hegyet es nekivágtam. Nem tudom miért gondoltam, hogy konkrétan a hegynek megyek neki, de annyira megtetszett egy kisebb folyosó a fák között, hogy hagytam a fenébe az amatôr bohócoknak való völgyrészt a jó sok szabad hellyel... :D Önfeledt örömködésem addig tartott, míg egy loop-ot szánalmasan rosszul számoltam ki és a zsinórok pont elkaptak egy kisebb fát. Ahogy megfogta Ozone pajtást a kis genya, kapásból rá is csavarta az ernyô másik oldalát a mellette álló hasonló kvalitásokkal rendelkezô fára én meg a lejtôn ücsörögve imádkoztam, hogy ne szakadjon az egész cucc ripityára az elsô szkájtos napon. Kb egy órát töltöttem el ott, míg sikerült megmászni board bakancsban két ágak nélküli, nálam kétszer nagyobb facsemetét és lehámozni a zsinórokat a koronáikról. Pfff...Tomi, basszus!  Na jó, a rossz tapasztalat is hasznos...meg amúgy is kaland az egész! :) Egyébként elég természetbarát vagyok, viszont emlékszem, kétszer is megfordult a fejemben, hogy elfűrészelem mind a kettôt. Szerencsére nem volt nálam a túlelô bicskám, így elég vicces látvány lehettem, ahogy próbáltam mászni egy vékonyka törzsön felfelé...arról már ne is essék szó, hogy amikor igyekszek az ernyô felé a fagyott tetejû havon és mondhatni már futok, akkor persze a leg váratlanabb pillanatokban merülök bele térdig a hóba, aminek brutálisan szánalmas orra borulás a vége. Ezt 27 méteren háromszor sikerült elôadni. Komolyan sajnáltam, hogy egy lélek sem volt a közelben! :D

Zsinórok egyben, az ernyô még százas, sôt, ismét a levegôben van! Megint csúszok, félig lefelé. Kurva jó vagyok! De miért fázik a kezem? Húbaz'meg, ott maradt a külsô kesztyûm...nem hiszem el! Na, akkor vissza vagy 50 métert a dombra...megvan a kesztyû...eláll a szél, kedvenc rongyom pedig erôtlenül hullik a két kis kedvenc fa irányába...picsáért nem vágtam ki ôket!? Sikerült melléjük lerakni. Ott csak egy kis fenyô csemete volt, az csak a zsinórokat fogta meg. Újabb kommandózás az ernyôhöz...hú de kurva jó a hegyekben ernyôzni, hatalmas kaland, nagyon élvezem! :D Ernyô ismét repképes....bukdácsolás vissza a bar-hoz. Leszúrt deszka elô, belelépek jobbal, próbálom bekattintani...nem megy...még mindig nem megy...most meg már azért nem is fog sikerülni, mert elengedtem a lapot a töketlenkedés közben, az pedig a fagyott felszínen megkezdte nyílegyenes utazását a völgybe. Nelkulem. Kurva élet...hú de kurva jó a hegyekben ernyôzni, nagyon élvezem! :) Mi a retek az a szökôpánt?? :) Csak nem utálnak annyira az Égiek. Vagy azért, mert megannyiszor megnevettettem már őket, de mindenesetre a deszkámat megfogta egy kis bokorcsoport. Ernyô fel a mennyekbe, már szaladok is lefelé...deszka megvan, de a szél eláll. Ezúttal teljesen és úgy érzem aznapra végérvényesen.
Egyetlen egy napon még soha nem gördült elém ennyi akadály, vagyis nem hoztam magam soha ennyire szánalmas helyzetekbe,  mégis mosolyogva csomagoltam el az ernyôt. Ilyen egy elsô nap egy számomra új terepen, genya szélben... 

A deszkával lecsúsztam a völgybe, ahol találtam egy sífutó utat. A hegyi házak között csak ilyenek vannak, autóval be sem lehet jönni erre a részre. Azért ezek is tudnak élni. Volt még úgy húsz percem a vak sötét beállta elôtt, igyekeznem kellett, mivel a fejlámpám a túlélô bicskám mellett volt valahol messze, trollokkal meg nem akartam találkozni. Elértem az utat. Besötétedett. A buszvezetô késôn vett észre az ember magasságúra összetúrt hó mögött a megállóban, aztán miután túlment rajtam, ott is hagyott. Kezdtem fázni, fôleg mert feltámadt a szél..rosszabb, mint Velencén :) De a mosoly mégis az arcomra fagyott, mert hatalmas kaland a hegyek között kite-ozni :)