„Az Ati, meg az ő kite-jai”

 

Károly Attilával, a Kitech Universal Kites konstruktőrével, tulajdonosával beszélgettem. 

-Hogy ismerkedtél meg a kite-okkal?
 
- Gyerekkoromban imádtam papírrepülőket hajtogatni, remek teszteket lehetett kivitelezni az erkélyről. Tizenpár évesen szerettem volna sárkányrepülőt építeni, de sem az anyagi, sem a technikai lehetőségeim nem engedték, pedig remek könyvet találtam tervekkel a könyvtárban. Így utólag lehet, hogy jobb is, mert sokat gondolkoztam, hogyan lehetne elstartolni a harmadikról.
A sárkányrepülés mellett egy a papírsárkányokról szóló könyv is a kezembe került - egymás mellett voltak a polcon. A könyv alapján rövidesen elkészült az első egyszerű modell, stílusosan nejlonabroszból, és hurkapálcákból. Olyan jól repült, hogy néhányat el is tudtam adni. 
 
Több mint 10 évet windsurf-öztem, akkor kezdett el igazán érdekelni a kite, mikor a balatonfenyvesi szörfiskolámhoz Szomi, a szomszédos iskola oktatója átért Bélatelepről egy Flexifoil Blade I 4.9-cel. Nem sokkal később egy 2.5m hosszú direkcionális deszkán sodródva bár, de siklottam én is.
Na, az első megsiklás olyan érzés, mint mikor valaki először szexel: sose’ fogod elfelejteni!
(Tube-osok! Mindenki emlékszik az első megsiklásra? Időpont/helyszín/szél/kite?)
 
- Hogy lett ebből saját ernyő?
 
- Korábban megismerkedtem egy varroda tulajdonossal, akik siklóernyőket készítettek. Sokat sertepertéltem náluk, és az ő siklóernyő szabásmintáikból kerekítettem egy 7.5 m2-es kite-ot. Egy komplett nyárba került repülőképessé tennem, de működött. 18 db-ból összetoldott eresztőzsinóron, és egy alumínium evezőnyélen reptettük, ha vízbe esett, akkor kihalásztuk, megszárítottuk, aztán lehetett menni megint.
Gyorsan világos lett, hogy ez az út nagyon hosszú és rögös, így lemásoltunk 2 Flexi Blade-et  4.9 ill. 7.2 m2-es méretben, természetesen vízre átalakítva szelepekkel az orrán. Ez az ernyő már működött, több, mint 10 db készült belőle, párat még ma is használnak itt ott. 
A másolás problémás volt, a zárt ernyő más profilt igényelt mint a nyitott, ill. a teljesítmény is nagy volt, elkezdtem hát más megoldások után keresgélni.
Az első teljesen saját ernyő már szoftverrel készült, hogy bele tudjak nyúlni a repülési tulajdonságaiba. Rögtön ahogy illik, egy szép nagy 9 m2-esel indítottam, ami elég furcsán repült. Előttem felszállt majd a zeniten áthaladva, hátam mögött le. Azóta is megvan. Újszerű állapotban.
Anyagi megfontolásból, és mert jött a tél, kisebb nyitott ernyőket kezdtem el készíteni, ez lett a LIFT sorozat, ami 3.5, 5.0 és 7.0 m2 méretekből állt. Igazi design-nal, szitázott feliratokkal. Fogyott.
 
 
Ment az agyalás, majd egy profilkatalógusból választott, enyhén módosított profillal elkészült egy 5.0-7.0-9.0 m2-es szett, a „WakeStyle” amiből szintén jó néhányat el is adtam.
 
 
Aztán jöttek  a JUMP, JUMP2, FLY, FLY2 sorozatok, mind zártcellás.
 
 
 
- Miért soft?
 
- Volt egy tube-vonal is, de sosem készült el. Egy Naish AR-t nézegettünk, de mind a szabásmintája, mind a lufi is macerás lett volna, végül nem lett belőle semmi. 
A másik, hogy én nem szeretném a kite-ozásomat azzal kezdeni, hogy 10 percen keresztül pumpáljak, illetve ha reggel 6-kor ki akarok menni és nincs senki a parton, akkor sem fogok fél 9-ig ott topogni míg megjelenik az első ember, aki feladja nekem az ernyőmet.
 
Egy időben el voltam keseredve, mikor láttam, hogy a tube vonal jobban fejlődik, meg sokan mosolyogtak, hogy az Ati, meg az ő kite-jai…
De ez ma már nem érdekel. Igyekszem megfelelő színvonalra hozni az alkotórészeket, és folyamatosan fejleszteni. 
A tube ernyők jó 10 évvel előrébb jártak a feltűnésük idején, népesebb a fejlesztők tábora, több embertől több ötlet, tapasztalat származik, fejlesztésük, egy-egy proto előállítása is olcsóbb. 
Meggyőződésem, hogy ha az emberek nem lennének röghöz kötve a tube-jaikhoz, hanem kipróbálnák a mai modern softokat, nálunk is sokat változna a helyzet, mint ahogy ez már Európában, illetve a világban is megfigyelhető. Persze még mindig sokkal több tube van az égen, mint soft, legalább is a vizes viszonylatban, és nálunk alapvetően ezzel találkoznak az emberek. Még sem a landboard, sem a buggy nincs olyan szinten, mint más országokban.
Kár, hogy a jelenlegi tube-os többség elutasítóan viselkedik, mert ezzel a soft ernyők mellett döntő embereket - már akit lehet - teljesen elbizonytalanítanak, illetve mintegy lebeszélnek a soft ernyőkről olyan indokok alapján, amit egyszer valakitől hallottak, aki már hallotta valakitől, aki már látott ilyent, de még nem próbálta. A mai napig találkozom emberekkel, akik úgy tudják, hogy ezek a kite-ok, ha beesnek a vízbe, többet nem szállnak fel... 
 
 
- Mennyire vagy naprakész más gyártók ernyőiből?
 
- Ha bármit meglátok az égen az tuti, hogy a kezemben van pár percen belül, jól ismerem az F-One, Cabrihna, Core modelleket, ill. a Flysurfer ernyőit, velük jó kapcsolatot is ápolok. Ők talán az egyik olyan cég, akiknek leginkább kite-szerű soft-ernyői vannak és nem kicsinyített siklóernyők. Talán még az Ozone ér ide lassan.
Tizenpár éve siklóernyőzök is, ez is segít, de a rengeteg proto reptetése is rengeteg rutint ad.
 
 
- Hogy készül egy sorozat?
 
- Figyelembe véve az előző sorozat visszajelzéseit, látható, hogy min kell javítani.
Ezekre a célokra alapozva kell a következő ernyőt megtervezni. Ez általában nem sikerül elsőre, így egy következő sorozat alapmodelljéből több prototípus is készül, mire kialakul az akkori elképzeléseket, ill. célokat kielégítő modell.
A hazai tesztelési lehetőségek tavasztól őszig jónak mondhatóak, bár fújhatna többet a szél. Évente 4-6 hetet valamelyik tengerparton tesztelünk, de egy 3-4 ernyőből álló sorozat körülbelül egy év alatt készül el. Ha „szerencsém van”, elég 3-4 ptoto egy mérethez, ha nincs, akkor akár 10 is készül.
Az egykori LIFT szárazföldi sorozat utódja (DRIVER) pl. régóta húzódik, mert  mindig a vizes masinák kötik le a figyelmemet, hiszen azok szárazföldön is használhatóak, de lassan megszületik egy szárazföldi depowerelhető sorozat, ami 3.5, 5.0, 7.0 m2 méretekben lesz kapható.
 
 
A tavasszal egy 3 méretből álló szelepes, tehát vízben használható trainer széria készült,. 4 éve született az első ilyen gyakorló kite-om (SPEEDY3), az oktatás során ugyanis nem tudtunk a nyitott ernyőkkel a vízben dolgozni - a Balatonon nincs a parton elég hely nálunk, így a kezdő tanulókat mindjárt a vízben oktatjuk.
(Idén a HQ adott ki egy hasonló modellt és nagyon büszkék rá.)
 
 
Ezek az 1-3 m2 –es kis ernyők sok új gondolat kipróbálását tették lehetővé, ami nagyon nagy előny a most készülő új vizes ernyők fejlesztésénél. A 9.0 m2 es modell nemrég volt  első bevetésén, és ha túl lesz a finom beállításokon, akkor egy nagyon komoly masina lesz belőle.
 
 
A protókat először a kaposújlaki reptéren teszelem először csak reptetve, majd buggyval, vagy egyből vízben. A használható kivitelt ma már gyorsan elérem, pár óra beállítás a számítógépes tervhez képest, és már működik is, de a végső beállítások, mint kormányerő, fordulékonyság, stabilitás, depower illetve start tulajdonságok megfelelő összehangolása sokszor a nem optimális időjárás miatt itthon hónapokba telik.
A reptériek 8 év elteltével még mindig kicsit furcsán néznek rám, és el nem tudják képzelni mi a jó abban, ha valaki napi 7-8 órában nyolcasozik egy sárkánnyal néha azt letéve, kötözgetve, majd ismét reptetve. Többen kérdezték már, hogy mikor fogok végre felszállni.
 
 
Közben néha segítségemre van a világ top3 siklóernyő konstruktőrének egyike, 27 év tapasztalattal a háta mögött. Kész válaszokat ő sem tud adni, hiszen ez egy speciális terület, de rá tudok kérdezni dolgokra, illetve ha valamit sejtek, jó, ha van megerősítés, hogy az úgy van. Amúgy meg a magam ura vagyok, magamat veregetem vállon vagy rúgom seggbe, ha valami nem sikerül.
Rengeteget kell tesztelni, minden méretet a saját szelében, valamint a felett is, akár 70 km/h-ás szélben is, mert az ernyőnek stabilnak kell lennie extrém körülmények között is.
Egy átlag vevő többet vár egy ernyőtől vagy a felkészületlensége miatt kerülhet olyan időjárási körülmények közé, ahol a kite a határait súrolja, és ilyen helyzetben nem megengedhető, hogy a felszerelés nehezítse a helyzetet. Természetesen mindennek van határa, és mindig történhet olyan, ami a tesztek során nem jelentkezett.
30-40 fős, KITECH ernyőket használó baráti társaságunk is sok visszajelzést ad.
 
 
- Mesélnél a legutóbbi FLY2 sorozatról?
 
- 2008 őszén lett kész, 9.0-12.0-15.0 m2-es ernyőkből áll. Egy 6 m2 es is készült, de nem lett befejezve, mert nem volt rá igazán szükség. A 9.0 m2 72 kg-val 50-55 km/h-ig kontrolálhatóan használható, ha meg e felett fúj, akkor úgyis csúnyaság van.
Az új, most készülő sorozatból viszont ismét lesz 6.0-ás méret, sőt ő fog elkészülni a 9.0 után.
Trimmer csigarendszer van az ernyőn, a B és C sor is részt vesz a fékek mellett a fordításban, így mind a fordulékonyság - tervezési kritérium a nagyobb fordulási sebesség -, mind a depower hasonló mint a tube-ok esetén. Egy tube, még mindig szűkebben fodul, de ez már a lufisok görbesége ill. merevsége okán is így van, de folyamatosan közeledünk.
Általánosan elmondható, hogy az ernyőink gyorsabbak, mint egy hasonló méretű tube, magasra emel, miközben nem sodródik az ember annyit lee-be, és nagyon lágy landolásokat biztosít. Sokszor egy helyben lehet lebegni, mint egy siklóernyővel a széllel szemben. Megy is néha a hümmögés-hammogás a parton, hogy hogy került az az ember olyan magasra.
 
 
Az ernyőket  viszont nem lehet annyira kinullázni, mint egy bow kite-ot, de ettől függetlenül nagyon jól depowerelhetőek, és pl. 9m2 esetén a 22-23 km/h - 50-55 km/h egy tekintélyes széltartomány 72 kiló mellett. Manapság már nem alapkövetelmény a teljes kinullázhatóság annyira, mint az elmúlt egy-két évben, amikor nagyon rámentek erre a gyártók, ami természetesen plussz biztonságot jelent, de az irányíthatóság rovására ment.
A 15 m2-es gyenge szélre, valamint a 90-100 kg-os nagyembereknek készült, akik 40km/h-ban még kite-oznak vele, míg nagy deszkával én már 15-17 km/h-nál siklok vele.
A két ernyő között akkora átfedés van, hogy a 12 m2-es potyára készült, nem is igen fogy.
Az elsőernyősök úgyis a 9 m2-est viszik, míg a nagyobb súlyú kiteosok a 15 m2–est kiismerve most egy 19 m2-est kérnek. Ez terveim szerint a télen illetve a tavasszal meg is születik.
 
 
- Milyenek a visszajelzések?
 
- A Flysurfer konstruktőre, illetve több tube kite-ot használó próbálta az ernyőimet, az ő visszajelzések pozitívak.
Terveim szerint az idén és jövő tavasszal összeálló modellkínálattal (3 sorozatból 11 ernyőméret) hamarosan nemzetközi irányokban is el tudunk indulni.
 
 
- Keveset lehet látni. Kik használják, hol vannak ezek az ernyők?
 
- Barátok, ismerősök, azok ismerősei itthon, külföldön, kite-osok az internetről. Vannak ernyők Ausztriában, Kanadában, de van Jekatyerinburgban is, ahonnan máig kapok fotókat, visszajelzéseket.
 
 
- Lehet a KiteTech ernyőknek reális jövője?
 
- Igen. Egyre több pénz áll alapanyagban, prototípusokban és ez már nem játszadozás. Ha tudtam volna, hogy milyen összetett, bonyolult feladat, akkor nem álltam volna neki, de annyi munka van már benne, hogy tovább kell lépni. 
Saját honlap (kitechkites.com – készülőfélben, jelenleg csak a www.surfen.hu oldalon lehet a kite-okat elérni, nagyon kevés infóval képpel), marketing, varrókapacitás – ami nem egy egyszerű történet - és egy jó tesztcsapat kell, akik összehasonlítható visszajelzései belekerülhetnek a termékbe. Tolni kell.
 
(2009. május-október)
 
 
 
Ernyők időrendi sorrendben:
2000 - Oxygen
 
2001 - Speedy1
 
2002 - Lift
 
Wakestyle (WS)
 
2003 - Speedy2
 
2004 - Jump
 
2005 - Jump2 (ugyanaz a modell, csak a felfüggesztés más)
 
2006 - Fly!
 
2008 - Fly!2 (9.0-12.0-15.0m2)
 
2009 - Speedy3 (1.5-2.0-2.5m2)
 
2009-2010 - Fly!3 protók (6.0-9.0-12.0-15.0-19.0), Driver protók (3.5-5.0-7.0m2)

 

Jól van

 Mennyünk oda .

Igazad van .

ODA 

Nem kérdeztem,

mert...

Folytatás a "Technikai kérdések, válaszok" topikba?

(>----------j

Köszönöm

 a választ ,mintha mailban beszélgetnénk .

(ez azért forumnak indult ,de mindenki alszik , a lehetőség most adott )

Szevasz :

Attila !

Akkor nem én fogom feltalálni a jövő kájtjait az biztos .

Erről nem tudtam .

Nagyon leterhelni se szeretnélek ,meg persze azt se szeretném hogy csak én faggatlak ,igaz én nem vagyok valmi nagy softos ,pedig azon nóttünk a gyurival  ,az egyik egy kitetech 3 volt .

Veszem újra a bátorságot ,

elég szar most ezt kérdezni ,a Szabolcs se kérdezte ,de gondolom Ő is ,ha nem ide szánja akkor meg kérdezi ,vagy meg is kérdezte .

Mekkora piac vesztést okozott a Pancsolás ,ami a magyar piac kezdő ernyője lett ,olcsó ,ahogy hallom gyatra is ,de mégis veszegetik ,aki kezdi annak az a cél hogy legyen ! Amivel nincs baj ,mindenki az elején így választ !

A Pancs AIr ,az mekkora légitársaságot tud létre hozni ,lesz e hazai  bázisa ?

Ezek a fapados Boeingek ,szakmai szempontból hol tartanak ?

Ki az aki annyíra érti a softot ,hogy softwert tud készíteni ?

Nem provokatívak  a kérdések ,csak felmerültek bennem ,(néha szoktam ,de ez nem )

Nem kell válaszolnod .

Belátásod szerint .

Üdv .

Wanek

 

 

 

 

 

 

 

Soft felfújt tömlővel

 Szia Wanek!

Ez most rövidebb lesz :-)

Próbálkoztak már ezzel páran. Volt aki fesztávval párhuzamosan (GUN Sails), volt aki hosszában (Windtools Mosquito) aplikált felfújható részt. Egyik sem működött probléma mentesen.

A hosszanti nem képes annyit merevíteni, mint amennyit kéne, a profillal párhuzamos meg felesleges.

Meglesz előbb utóbb uaz a repülési tulajdonság, mint ami miatt most az emberek pumpálnak anélkül, hogy pumpálni kéne :-)

Zsinórok meg már a tube -on is vannak, csigák is...

Csak még puha állapotban nem  repülőképesek ;-)

Üdv:

Atti

 Tube-soft mix a teljesítmény növelése érdekében

örülök,

 hogy jöttél, Ati, meg örülök a sok okosságnak is! Lehet mazsolázni, gondolkodni, megvilágosodni egy-két dologgal kapcsolatban és ahogy wanek apu nagyon jól látja, valszeg egyre ködösebb lesz minden nálam ezzel kapcsolatban 

Azt

 hittem ,hogy csak pár szóban megválaszolsz,

most meg vagy hatszor kellett át rágnom magamat az egészen ,így se hiszem hogy biztosan jól értek mindent

Közben

Szia

Attila !

Tegnap a nagy hallelujában elfelejtettem .

Már most kösz a választ  ,mielőtt azt is elfelejtem .

Eddig se hittem hogy nagyon értek én ehhez ,nem is nagyon magyaráztam .

Most pedíg arra is rájöttem ,hogy alap dolgokról is tök ferde elképzeléseim voltak .

Ez ,nagyon hasznos írás volt !

Gondolom másoknak se haszontalan ,oszlattad a ködöt ,ami eddig tiszta volt ,az most kissé homály

Kérdeznék még, de ekkora nyílvánosság elótt már nem is merek ,kiderűlne minden ................

Azért mégis kérdezek egy hülyét ,

Olyan ernyőnek volna e életképessége amiben volna egy fó tube nagyon lapos,csak merevítés végett ,a többi része mint egy szoft ?

(tudom akkor megínt pumpa )

Üdv :

Wanek

 

 

 

Depower

 Szia Wanek!

Csak bottal ne böködjetek .-)

Fordítsuk meg a dolgot, induljunk a tube -tól:

A C tubusok nem voltak valami depower bajnokok. Szerkezetileg és alakilag sem tudták a dolgot.  A formai stabilitás miatt kellett a vastag front tube, ez hozta a nagy drag-et, ez utóbbi meg a kicsi depowerelhetőséget. Kisebb fronttube = jobb kreuz, jobb depower, de sajna csukló nyeklő kite.

A megoldás végülis nem csak a front tube átmérő csökkentése, hanem az ív zsinórokkal való rögzítése lett (mint látjuk :-)), amihez képest - a kite forma megváltozatásával (bow -konkáv kilépő, Delta - hátra nyilazott szárny) - nagyobb karral lehet az ernyőt mozgatni. Sőt túl naggyal is, ezért kellettek először a csigák.

A depower hatásfoka viszont nem igazán ennek a billegésnek köszönhető, ez a max erőt adja, így a széltartományt lefelé szélesíti, de a kreuz tulajdonságokat rontja.

A kitolt bár mellett a kite a frontube -ra varrt zsinórokon olyan lapos szögön képes repülni, hogy a profilja tönkremegy (behorpasztja a szél -biztos megfigyelted már, hogy ilyenkor hupog), ez természetesen a felhajtóerőt is megszünteti.

A fronttube mint a profil orra biztosít annyi felhajtóerőt, hogy a kite még repül, de a mögötte található behorpasztott profilrész akkora turbulenciát és ellenállást generál, hogy a kitet a szél  egész mélyen letolja a szélablakban, ami persze további állásszögcsökkentést tesz lehetővé a nélkül, hogy a kite frontstallt kapna, vagyis az orrára bukna, mint azt a C kite -ok oly nagy kedvel tették.

Tehát a depower nem az alacsony állászögnek, hanem a meggyilkolt felhajtóerőnek köszönhető.

A softnál ennek kivitelezése kicsit más szitu.

Nem kezelhető kölön a felfújt és nagy formai merevséget biztosító fronttube és a vitorla vászon, mint a tubusoknál, így nem is lehet azt elkülönítve deformálni.

A fix zsinórzatú softok egy még elegendő stabilitást biztosító min. állásszögre vannak trimmelve, ha ez alá kerülnek állásszögileg, akkor csuknak, lepotyognak,  stb. Felengedett fékekkel így húznak a legkisebbet, ha a zeniten állnak.

Ha viszont így, fékezetlenül, a legkisebb állásszögön mész velük, ezen a legkisebb állásszögön fékezetlenül repülnek a leggyorsabban, ami - mivel a repülési sebesség és a keletkező felhajtóerő négyzetesen arányos -  nem túl kedvező a depowernek. :-(

A profil alakja meghatározza a felhajtóerejét, ezzel lehet 1X depowert növelni - alacsony állásszögön is stabilan repülő, kicsi felhajtóerejű, nem lövő profilokat használva viszonylag üres softot lehet készíteni, de a kupola különböző feszítéseink megfelelő megválasztásával erre még rá lehet segíteni. Tehát, ha a kite orra nem feszes, akkor deformálódhat, csökken a hatásfoka. A depowere jobb, de :

Természetesen a deformáció nagy sebességnél még nagyobb, így a max erő is agyon van csapva. Egy nyitott softnál ez az út nem igazán járható, csak, ha féloldalasan - az alsó vitorlán veti be az ember.

A szelepeseknél már más a helyzet. Ott a szelepek méretezésével ill. a spannolásokkal meg lehet oldani a horpadást, ill. anak mértékét,  ha arra szükség van, ill. a nagy állásszög mellett az ernyőbe a szelepekkel bezárt levegő viszonylagos kinyomhatatlansága lehetővé teszi a horpadásra ítélt orr rész teljes kifeszítését is, vagyis a maxerő sem károsodik.

Magyarul egy nyitott soft kite még ha csigarandszerrel ellátott is, jelenlegi fejlettségi szinten nem tudja elérni azt a depowert, amit egy szelepes, vagy egy Hybrid vagy Bow tud.

Egy North pl. a kis lattnikkal az orrán hasonló depowert tud, mint egy jó Ram Air (zárt soft)

Amúgy kiteozás közben egy szelepes soft széltartománya simán lehet akkora, mint egy bow  vagy hybrid ernyőé, csak a legvége üresség hiányzik belőle. Én vízen szinte csak a 9.0 ernyőmmel közlekedek, mert 24-25 kmh -ban már elcsúszok vele, aztán meg 54-55 körül kijövök. Akkor már legtöbben 7-9 m2 tube -bal nyomják.

 

Hát ennyi a depower. Én is folyton tanulom, és még biztos messze van a vége :-)

Üdv:

Attila

 

Zabi ,gyerek

 Az mindíg kérdi az apját ,(a nem az igazit )

A pót apu meg válaszol,vagy nem , hablagyot !

Megjött az igazi !!

Nyakába azért nem !! (gondolom neki se tetszene )

De ,végre lehet böködni valakit ,aki még érti is mit mond !!

Már böködöm is :

A depowernek mi értelme ,ha nem lehet elérni a softtal,

Vagy inkább újra mondom :

Inkább kérdés lett :

A soft ernyő ,mert kell neki a levegő feltöltés ,ezért lesz profilja ,ez a feltöltött profíl ,gondolom a feltöltés végett nem lehet 0 depoweres ??

Megtisztelsz minket ,a malacokat !!!

 

 

 

Szia Ati

Örülök hogy te is beregeltél ide hozzánk, biztos lesznek kérdések amikre tudsz válaszolni mint tervező, gyártó, értő. Nameg remélem lesz alkalmunk  kipróbálni az ernyőket valamikor, valahol. Egyszer asszem összefutottunk már Zircen a Tündérmajorban hómókázás közben, de ugysem emléxel ránk, régen volt...

___O=O-o___-------------------<))

Sziasztok!

Többször olvasgattam már a fórumotokat korábban is, klasz dolognak találom, hogy az egy érdeklődési körrel rendelkező emberek ily módon gyorsan tudnak infót cserélni egymással.

Ha nincs ellenetkre, szívesen bekapcsolódnék a beszélgetésekbe, hátha tudok én is a tudományommal a köz javára tenni!  ;-)

Mindenkinek jó szelet - függetlenül attól, hogy mi vontatja!

A

Köszönöm

a válaszokat. Én tovább nem ragozom. (lenne mit, de nekem már fárasztó) 

törött boka :(

 

Szerintem ez a mentős dolog kicsit eltúlzott, mert ha pl. egy ugrás után eltörik, a bokád nem feltétlen kell begubancolódnia az ernyődnek, és ha partra fuj a szél akkor nincs gond. Ebben az esetben kivisz mindkét ernyő a partra.
Amúgy mindenhol azt olvastam, hogy a cellás szoftokat átlagosan hamarabb lehet újra indítani mit a tube társait (ebben még én is szkeptikus vagyok mert a Naish Cult-om nál gyorsabb restartot nem láttam élőben)  
Ha meg offsore szél tehát befele, fúj akkor törött bokával még a Balaton-ból sem tudsz ki úszni széllel szemben. (Gyenge déli szél miatt párszor úsztam, jó tanuló pénz :) )
Nincs soft kitetom de nyár végén akartam egyet venni vagy Flysurfer pulse2 vagy speed2 lett volna de mivel új áruk 300-500e ig mozog és a használt ára sem sokkal olcsóbb ezért néztem más alternatívát.
FLY2!-re esett a választás, de keveselltem a 15 nm et mivel családos vagyok ezért kötött a kitera tölthető idő.
Az Észak Nyugati Balatoni 12 csomós szél nekem márt maga a gyönyör, ha meg ez fölé megy és elő tudom venni a 12Nm ernyőt akkor meg sorozat élvezek a vízen J.
De mivel a hírből olvasom hogy FLY3!-ból lesz 19Nm es ezért márt idén elkezdek sporolni rá és ha nem lesz drágább a FLY2! Nál akkor egy Flysurfer speed 2 19Nm árának kevesebb, mint a felé ért az enyém lehet szerintem ez nem rossz fölleg a Magyar ár érzékeny piacon.
A vízről való indításról meg csak ez a video jut eszembe szerintem ez mindent elmond.   gumicsonak start  
  
 

Akkor én

válaszolok, a kevés tudásom, meg a józan paraszti ész segítségvel, hogy szerintem hogy van. A vízre szánt softokon van ugye az ún. szelep, ami a belépőélen levő nyílásokba heggesztett befelé álló kis textildarabkák. Ez gátolja valamelyest, hogy belefröccsenjen a víz a kite belsejébe, na meg így sokkal lassabban omlik össze az ernyő, ha befékez (tehát nem azonnal lesz belőle felmosórongy, mint a szárazföldieknél, ha meghúzod a féket, hanem egy darabig matrac alakú marad). Ez annyira elég, hogy ha bociegereztél, akkor még vissza tudod startolni az ernyőt, és nem viszel vele pár liter vizet. Ha vízben van 20 percig az ernyőm, akkor az szerintem már azt jelenti, hogy nem én vontatom ki magam az ernyővel, hanem majd kihalásznak a haverok vagy a vízimentők (neadjaég). Ezt gondolom (hozzáértőktől elnézést a konyhanyelvért).

Tube-soft vitában meg waneknak van igaza az autós hasonlattal, fele hitvita, mindenki tud pro és kontra érveket a végtelenségig mindkét oldalhoz (miért is van két oldal? nem is értem néha)

"a rockandroll az nem egy tánc"

Így van.

Nem arról szól ez, hogy mennyire fasza vagy nem fasza, hanem arról, hogy van idehaza is 2 ember, akik értékelhető ernyőkbe nyomják idejüket. Attila az egyik.
Bárcsak lenne Tube-bal foglalkozó is. De nincs!
És ha már van, elsőkézből is szerezhetnénk infókat, nem csak Levente Pétertől, égből pottyanva.
Úgy tudom, egyik katonánk megy próbálni, remélem, majd beszámol róla, milyen is ez egy mindennapi pilóta szemszögéből...

(>----------j

Jó lenne

 Egy nyílt tesztnap ahol ki lehetne próbálni ezeket az ernyőket, szerintem sokan szivesen mennénk. Egy igazán olyan nap amikor nem csak a magunkét fújnánk.

___O=O-o___-------------------<))

Ismerlek

 Nem is neked mondtam !!!

Mindenkinek ,ha nem melóznának ezek az emberek ,akkor most nem volna mivel menni ,nem volna miről vitatkozni ,nem volna mivel esni !!!

Nem volna kite !!

Valahol elbújva mindíg van egy elkötelezett ember aki arra teszi fel az életét ,hogy nekünk munkálkodjunk !!

Mi meg azt használjuk !

Aztán az milyen ?, az  ???

Én azt gondoltam mikor ezt ide rakta a Szabolcs hogy

Inkább az elvégzett munkát kéne megtiszteli a fórumon ,de más lett !!

Véleményezhet mindenki ,minden ernyőt ,

persze kérdezhet is .én nem számonkérdeztelek ,és nem is miattad mondtam .

Nekem az tök elég hogy egy magyar nekünk gyárt kitét .

Az hogy arról mi a vélemény az ,tök más kérdés .

A kérdésedre én meg biztos nem tudok válaszolni ,sült hal vagyok.

 

 

 

 

 

Könyörgöm

én nem minősítettem semmit, konkrétan 2 db kérdést vetettem fel a vizi szoftok használatával kapcsolatban! Amire értelmes választ még nem kaptam. 

Én ,

 nem az ernyőket  véleményezném .

Az ernyő szeretet ,az hasonlít a japán autós ,német autós vitára ,soha nincs vége ,mindenki a sajátjában látja a legjobbat ,az anyagi szint is elkötelezi némely esetbe a ragaszkodást és az olcsó  ernyő felmagasztalását ,(nekem is jó ernyőm van )

MInek mi a hibája ,mi mennyível jobb ,meg miben veri a másikat .........

Ezt lehetne folytatni a végtelenségig .

Nincs értelme ,

Annak viszont van amit az Attila csinál !

Aki most egy Ozonet ,vagy egy Fysurfert birtokol ,

abból is a legleg  újjabbat ,

Vagy egy Takont ,vagy  Chabrinhát ,

abból is legleg jobbat .

Akkor arra is lehetne véleményt fabrikálni ,parton ülve virslivel ,vagy homokban fog alatt recegős kiflivel a szánkban ,

Kis párbeszégben :

Ülünk ,és nézzük a semmit !!

Bassza ,senki nem csinál kájtot !

Vennék egyet !!!!!!!!!!!!!!!!!

Ejj, valaki már csinálhatna ,tök fasza lenne !

Én ,nem érek rá ezzel foglalkozni !

Majd én csinálok nektek !

Kis idő .

Itt van, dolgoztam 8 hetet .

Valaki ? mennyenmáá ?!! itt az új ernyő!!!

Na add ,megyek ,de nem tudok sokat ,

Kösz.de

Ez egy szar !!

Aggyad máá ,megyek én is

Ez geci király !,Te csináltad ,?

Aha !

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

pumpa-soft

Nekem is megvan a bemelegítési szertartás a különböző sportoknál, egyet értek a pumpálás ilyen .Vízre nem mennék softtal, bár Széplakon láttam jó softost, meg kínlódot is. Ugyanott télen a jégszilánkok között a tubenak csak a kocsiból mutattam meg a Balatont.  Itt sok hülye fanatikus van velem együtt, akiknek ez az egyik szenvedélyük, ami különböző ernyőkben nyilvánul meg.

Pumpa

Én sem élvezem, de nekem jó bemelegítésnek. Legalábbis nekem had lehessen az. Lehet?  
Plusz 10 perc pumpálásért kapom azt a funkciót, amit lentebb említettem. Nekem megéri.

3,5 LIFT

Volt nekem is, szerettem, azzal tanultam meg havon menni. Bonobo, 5 percet is szar pumpálni nemhogy 10-et, amugy én is bow fan vagyok, de egy kisebb méretű softot el tudnék képzelni a ruhatárban, mert szárazra jobban feküdne.

___O=O-o___-------------------<))

5nm-es Lift

Az enyémmel nagyon megvagyok elégedve. Többször húzott már télen, jégen és havon, de a reptereken is mentem vele lamboval.

 

Köszi

Tök jó!
De azért ácsi bácsi, kérdezhetek?
Ezek a szoftok nem csak kb. 20-25 percig bírják vízben? Én úgy tudom legalábbis...
És ha már egyedül kite-ozom, 10 percet pumpáltam bemelegítésnek tök jó volt, indítani az ernyőmet egyedül tudom, letenni is mert képes rá ő is én is (ez szerintem tévedés a riport alanytól), de teszem azt vagánykodok és kitöröm a bokám, a hullámok össze vissza bógozzák a köteleket és a szoftot is, mire valamennyire összeszedem magam. Szofttal akkor bele fogok tudni kapaszkodni, ki fogom tudni vontatni magam életmentésként  eképpen?

 Én úgy tudom, hogy külföldön is a kis szeles teljesítményük miatt közkedveltek a szoftok. Komolyabb szél és hullám viszonyok közt még egy tube is ki tud fordulni, bemasnizódni, hát még egy szoft.
Lehet, hogy pimaszság, de még ha az is egy jó interjúba az ilyesmi belefér. 

Ajánlom,

hogy érdeklődjetek, szerintem érdemes lenne kipróbálni az újakat (akár szervezni egy tesztnapot). Amit én láttam belőle az nagyon ígéretes.

Hja és azt még le szeretném írni, hogy nem reklám ez, pusztán kitaláltam, hogy beszélgetek azokkal az emberekkel, akik idehaza kite-okat konstruálnak...MERT VANNAK!!!
 

(>----------j

Hirdetés